Bizony régen volt már 1996, mikor az első Resident Evil megjelent a szép emlékű PS1-re, egy csapásra felvirágoztatva a túlélőhorror játékok piacát.

Hiába érkezett azóta meg tucatnyi játék a franchise égisze alatt, az első résznek mindig kiemelt helye maradt a sorozaton belül és kívül is a horror-rajongók szívében, köszönhetően a remek helyszínének, jól kitalált fejtörőinek és utánozhatatlan hangulatának.

A nagy sikerre való tekintettel 2002-ben megjelent a játék felturbózott változata, sajnos azonban csak a Nintendo konzolok tulajdonosai élvezhették – egészen mostanáig – ezt a műremeket. Az anno gamecube-exkluzív, majd 2008-ban wii-re átportolt játék sokkal többet tett le az asztalra, mint a napjainkban megszokott „ráncfelvarrt” változatok, amelyek jobbára csak nagyobb felbontást, esetleg újrakevert hangot tartalmaznak. Ez a változat teljesen új, megjelenésekor lélegzetelállítónak számító grafikus motorral készült, új pályarészeket és fejtörőket is tartalmazott, no meg 1-2 izgalmas új ellenfelet is.

Nagy szerencsénkre azonban teljesen hű maradt az eredeti változathoz, így aki játszott az 1996-os verzióval, teljesen otthon érezhette magát a játékbeli kastélyban és környékén.

Jelenlegi tesztalanyunk ennek az alapjaiban újragondolt változatnak a nagyfelbontású kiadása, és ugyan nem túl sokat ad hozzá a 2002-es változathoz, mégis nagy öröm, hogy megjelent, hiszen most már multiplatform játékként a Playstation, Xbox és PC tulajdonosok is hozzáférhetnek ehhez a gyöngyszemhez. Feltételezve, hogy a legtöbb olvasónknak kimaradt a nintendós változat, így nagy vonalakban vázoljuk, miben jelent ez a rész újat, vagy mást, mint az eredeti ’96-os példány.

A remake első és legszembetűnőbb újítása a még mai szemmel is kifejezetten szép, élvezhető grafikája. Anno ezt úgy sikerült a gamecube korlátozott hardverével megoldani, hogy az eredetihez hasonlóan ez a rész is kétdimenziós hátterekkel dolgozott, amelyeket természetesen sokféle látványnövelő effekt keltett életre, például villámlás, dinamikus árnyékok, fényeffektek. Hogy bárki kedvet kapjon a játékhoz, elegendő visszanézni egy tetszőleges videót a ’96-os változatról, mert ugye az emlékezet mindent megszépít, de a régi változat a remake-hez képest félelmetesen gyengén néz ki. A HD Remaster változat ezen a téren nagyfelbontású textúrákat ígér, de igazából a szélesvásznú képarány elérhetővé tételén kívül túl sok előrelépés nem látható a 2002-es szinthez viszonyítva. Egyes részek persze több figyelmet kaptak, és a karaktermodellek is szépültek valamicskét, de egyes interaktív tereptárgyakon, vagy kevésbé kidolgozott helyszíneken azért lett volna mit fejleszteni az elmúlt 12 év alatt.

A történet 80%-ban teljesen megegyezik a legkorábbi változattal, a releváns karakterek, illetve fordulatok pedig teljesen azonosak. Mielőtt bárki legyintene, hogy akkor mi értelme egyáltalán újra elővenni, távolról sem igaz, hogy az eredetin jól begyakorolt fejtörők ismeretében most már vakon is keresztülszaladhatunk a játékon. Köszönhető ez egyrészt az új helyszíneknek (végre kimehetünk a kastélyból, még ha nem is messzire), másrészt a korábbiakra építő, de azt sok helyütt ügyesen továbbgondolt feladványoknak. És persze itt kell szólnunk az anno rendkívül hangulatosnak számító újításról is, miszerint a mezei zombikat nem elég pusztán lepuffantanunk, ha tartósan meg akarunk tőlük szabadulni, akkor el is kell égetnünk őket. Ha nem így teszünk, egy kis idő elteltével ún. bíborfejű változatban újra feltámadnak, és sokkal agresszívabban, nagyobb sebeket okozva támadnak majd ránk, sőt, még az ajtók sem mentenek meg tőlük, így nem elég pusztán kifutnunk a szobájukból. A felgyújtás azonban külön mikromenedzsmentet igénylő feladat, hiszen amúgy is szűkös tárgyhelyeinkből kettőt elfoglal a benzines kulacs és az öngyújtó, amit érdemes mindig magunknál tartani, másrészt üzemanyag-utánpótlást is csak szűkösen találhatunk.

Ez a szisztéma sokat növel az eredeti para-faktoron, kifejezetten tetszett!

Amit még ajánl a HD Remaster a korábbiakhoz képest, az az online ranglista, amely motiválhatja a kihívásokat kedvelő játékosokat az újrajátszásra, hiszen a Resident Evil sorozat eddig is híres volt ennek jutalmazásáról. Lehetőleg ne mentsünk, fussunk végig a lehető leggyorsabban a játékon ilyen, és ehhez hasonló kihívásokat tartogat számunkra a stuff.

Sokak számára örömhír lehet továbbá az újragondolt irányítás, amely a korábbi suta karaktermozgást próbálja könnyedebbé tenni. Igazából vegyes sikerrel, ugyanis jó néhányszor fennakadást okozott (pedig joystickot használtunk!), gyakran „menekülős” helyzetekben, amikor pláne idegesítő. Most már ugyanis karakterünk arra megy, amerre a nyilat/joystickot húzzuk, nem kell „ráfordulnia” a kívánt irányra, de ha például az egyik kameranézetben még felénk fut (lefele húzzuk a joyt), a következő kameraállás már hátulról mutatja (felfele kéne húzni a kart). Ezt az esetek 75%-ában áthidalja a rendszer, de ha nem, akkor ott fog körbe-körbe totyogni a karakterünk a két képernyő között, ami nagyon jó, ha épp egy bíborfejű elől menekülnénk... Akit persze zavar az újfajta megoldás, bármikor visszaállhat „tank-üzemmódba”.

Újdonság még az újrakevert 5.1-es hang, amely ugyan remekül szól, ha zajokról van szó, de sajnos – már a 2002-es változatban is – vérgagyi szinkronszínészek ássák alá az élményt e téren. Anno az 1996-os változat sem volt egy Oscar-gyanús játék ebből a szempontból, de klasszisokkal jobb volt az ottani színvonal. Az új változatban annyira unott és tehetségtelen szinkronnal találkozunk, hogy az már a komédia határát súrolja. Nagy összegekben mernénk fogadni, hogy a Tescoban random vásárlókból kialakított bármilyen szinkronstáb nagyobb beleéléssel tudná előadni azt a csekély mennyiségű dialógust, ami a játékban szerepel, mint akiket ezért megfizettek… Természetesen a beleélést nem segíti a karakterek kifejezéstelen arca sem, és igaz ugyan, hogy a fejlett mimika megjelenítése 2002-ben még nem volt elvárható, de napjainkban már alapkövetelmény. Nem baj, majd 10 év múlva talán kijavítják!

De miért is éri meg leporolni a régi szép emlékeket idéző, de idestova 20 éves, erősen ráncfelvarrt, de videójáték-mércével mérve mégiscsak matuzsálem Resident Evil 1-et?

Elsősorban azok kedvéért, akik még tán nem is találkoztak a játékkal, az első és legfontosabb érvünk az, hogy ez a játék izgalmas. Hiába, régen még tudtak félelmetes játékokat csinálni, és ma is ugyanolyan ijesztő, amikor szűk folyosókon szaladgálva halljuk, hogy valahol csoszog felénk valami, de a szándékosan kevés betekintést adó kameraállásoknak köszönhetően csak sejthetjük, merről fog jönni a kellemetlen vendég. A tárgyak keresgélése, a nem túl bonyolult, de azért némi töprengést igénylő fejtörők garantálják, hogy „komplex” élményben legyen részünk, és előrehaladásunk ne csak a tüzelésgomb minél ügyesebb nyomogatásától függjön. Nem adagolnak mindent a szánkba, sokszor csak eldugott dokumentumok olvasgatásából értjük meg a történet lényegi elemeit. A történet igazából egyszerű (mai szemmel sablonos), a karakterek kellően egysíkúak (leszámítva az egyetlen Barry-t), de mindez illeszkedik a játék hangulatához, hiszen a hangsúly a felfedezésen van.

A játék gyakorlatilag folyamatosan motivál minket az előrehaladásra, hiszen minden akadály leküzdéséért egy új helyszínre jutás lehetőségét kapjuk, és a helyszínek bizony nagyon érdekesek, végig az utolsó mosókonyháig, tele váratlan támadásokkal, sokféle hasznos cumóval – felejtsük el a mostanában megszokott céltalan gyűjtögetést. A játék valamennyi mechanikája felveszi a versenyt a mai trendekkel, és ezt mi sem bizonyítja legjobban, mint hogy a tavalyi év egyik legjobban sikerült alkotása (az Evil Within) pontosan ennek a játéknak az erősségeihez próbált maximálisan visszatérni – több-kevesebb sikerrel. A „rajzolt” grafikának hála pedig nem is fog feltűnni senkinek, hogy nem egy mai darabbal van dolga.

Összességében tehát mindenkinek kötelezően ajánljuk a játék megvásárlását, akár játszott vele korábban, akár nem, hiszen egy túlélőhorror-klasszikus jelenleg elérhető legjobb változatáról van szó! Felmentést egyedül azok kaphatnak, akiknek volt szerencséjük hozzá gamecube-on vagy wii-n, hiszen ők tartalmi újdonságot már nem kapnak.

Aki csak az utóbbi évek hanyatló minőségű epizódjaival találkozott, készüljön fel egy sokkal félelmetesebb élményre, mint amihez szokott, hiszen itt egyáltalán nem az akcióé a főszerep, minden egyes találkozó egy rémséggel megdobja a pulzusunkat, ahogy az egy jobb fajta horrorjátéknál elvárható. A játék steamen jelenleg 20 eurót kóstál, amit ezért kapunk, az két karakternyi történet, egyenként 6-8 óra játékidővel.

Szerintünk a január legjobb befektetése - különösen Xbox-on kedvező az ár!!! - csak tessék-tessék!

A játékot PC-n játszottuk végig. Megjelent PS3/PS4, valamint Xbox 360 és One platformokra is, de csak digitális formában. PC-re a Steamen, PS-re itt, Xbox-ra pedig itt vásárolható meg.  A PC változat most a legborsosabb, 20 euró - a PS változatok 5.990 Ft-ba, az Xbox-osok csak 3.990 Ft-ba kerülnek.