Zombi [teszt]

A zombis témájú alkotások erős hasonlóságot mutatnak a pornóval.

Mindkettő alapvető emberi igények kielégítését célozzák, és gyakorlatilag olyan töménytelen mennyiségben lelhetőek fel, hogy minőségi elvárások csak jó pár év fogyasztás után alakulnak ki velük szemben. Ha a héten még sem jött el az agyatlan élőholtak apokalipszise az irodában, és mondjuk az amúgy szánalmasan sivár Fear the Walking Dead is csak egyetlen császkálót kínált fel hétfőn este, az ember előszeretettel nyúl hétvégenként bármihez, ami egy rövid időre képes betölteni a minden geek agyában default setting vágyat a zombik iránt.

A Ubisoft fejlesztői meg hülyék lennének a tőlünk legombolható 20 dollárról lemondani, ha annak érdekében csak az olcsó szórakoztatásunkat kell belengetni - pláne ha a fejlesztés szinte ingyen van nekik.

A Zombi ugyanis eredetileg 2012 végén jelent meg a Nintendo legutóbbi tévére köthető konzoljának, a WiiU-nak az egyik nyitócímeként – akkor még ZombiU címmel, ahol az U betű nyilván a WiiU-val való szoros kapcsolatát volt hivatott érzékeltetni (ezért is hagyták el a többi platformra készült mostani változat címéből). Mint ismeretes, a Nintendo a mozgásérzékelős irányítású játékokra tette le a voksát már az eggyel korábbi generációval (Wii) is, az új konzol pedig ennek még ambiciózusabb továbbfejlesztését tűzte ki célul. A játék elsődleges szexepiljének a WiiU-ban – pontosabban annak mozgásérzékelős kontrollerében – rejlő adottságok kihasználását szánták, és seregnyi kisebb-nagyobb játékelemet építettek bele annak érdekében, hogy valóban növelje beleélésünket a kezünkben lévő tablet méretű kijelző.

Hogy ez korlátozottan sikerült, jól illusztrálta a tény, miszerint néhány hónap múlva az ömlesztett akciós gyűjtőkbe kerültek áthelyezésre a megmaradt példányok azon nem hülye bolthálózatban is, amely rendre képes 4-5 éves stuffokat is 0-day áron kínálni látogatóinak. A Ubisoft nyilván a Nintendo közösséget hibáztatta mindezért, ezért budget áron piacra dobta azt a PC és az új generációs konzolok tulajdonosainak is - és tulajdonképpen ilyen olcsó zombis cuccal nem is nagyon lehet mellé lőni.

Röviden nézzük át, miről is szól a játék: napjaink Londonjában zombi kórság üti fel a fejét, mi pedig egy random túlélő vagyunk a kevésből, akiket szerencsésen észrevesz egy rejtőzködő alak (Prepper) a térfigyelő kamerákon keresztül, és előbb biztos rejtekhelyre vezet minket, majd különféle küldetéseket ad nekünk. A végső cél persze London elhagyása lesz, de addig még tucatnyi tiszteletkört kell futnunk annak a néhány túlélőnek a kedvéért, akik valahogy mind tudtak egy zombibiztos fészket keríteni maguknak, és túlélési stratégiájuk lényege, hogy majd mi elszaladunk nekik gyógyszerért, benzinért, lőszerért, vagy éppen ódon titkos kéziratokért. A soványka sztori egyébként arctalan segítőnk és egy titkos társaság körül bonyolódik - utóbbiak John Dee, I. Erzsébet tudós tanácsadójának kéziratait szeretnék megkaparintani, aki 500 éve megjövendölte a mostani járványt, és firkálmányaiból reményeik szerint a zombi járvány ellenszerét is ki lehet fürkészni.

Szóval semmi komplex háttér, de még mindig mérföldekkel több, mint amit a zombis alkotásokat kritika nélkül fogyasztó popkult közeg megérdemelne.

Azért néhány különleges játékelemet kapunk a londoni helyszín mellet. Az egyik máris a karaktergenerálás: hősünk tényleg egy random kap nevet, foglalkozást és hozzá passzoló skint, valamint a játék méri, hogy hány órán át tudunk vele életben maradni, illetve hány zombit tudunk eltakarítani az útból. Ha védencünk netán elhalálozna, egy új hullajelölt bőrében ébredünk a bázisunkon, és első utunk egyből az előző halálunk színhelyére vezet, ahol a halálnemtől függően békésen oszladozó vagy sétáló-harapós formában előző önmagunkat kell megtalálnunk, és lefejteni róla az értékes cókmókunkat. Ha ezt elszúrjuk – amire azért van esély, mert a játék elég szemét helyzetekbe tud terelni minket – akkor örökre búcsút inthetünk a több órás kukázási tevékenységünk gyümölcseinek. Ugye senkinek nem kell sokat magyarázni, hogy ezt a szisztémát nemes egyszerűséggel lenyúlták a Dark Soulsból, de legalább visz némi izgalmat az egyébként elég lapos és zombiszerűen élettelen játékmenetbe.

Maga a játék sem történetében, sem hangulatában nem tudott semmi maradandót felmutatni már a WiiU-s kiadásban sem, játékmenete pedig igazából inkább frusztráló és idegesítő volt, mintsem élvezetes, ugyanakkor a Nintendo mozgásirányítási lehetőségei azért megmentették. No meg persze az a tény, hogy ebben végre nem Mario-t és kedves kis barátait kellett ugráltatnunk, hanem végre trancsírozhattunk is. A játék megjelenésekor még egész kellemes látványt nyújtott, köszönhetően annak, hogy a WiiU erősebb hardverrel rendelkezett, mint a riválisok akkori aktuális generációs gépei, de az átmeneti előny hamar szertefoszlott, amikor a a Sony és a Microsoft új konzoljai piacra kerültek. Mai szemmel elnagyolt, helyenként hangulatos grafikai elemeket felvonultató, de inkább csúnya játéknak mondható. Ráadásul az újrakiadásban a fényerőt megnövelték, ezáltal a játék veszített a kevéske jól sikerült tulajdonságainak egyikéből – immáron még kevésbé félelmetes. Ráadásul bitről bitre ugyanazt kapjuk, mint anno 2012-ben, semmi extra küldetésre vagy tartalomfejlesztésre nem futotta a fejlesztők részéről.

Ami a játékmenetet érinti, a Zombi ezen a téren pláne az eredeti játék kiherélt változata, hiszen érthető módon se PC-re, se PS4-re vagy Xboxra nem lehetett átültetni a WiiU irányítására építő játékelemeket. Nem fogunk például a táskánkban turkálni úgy, hogy ténylegesen levesszük a szemünket a képernyőről, nem törhetünk zárakat, sem barikádokat felszögelni a kontroller mozgatásával, a naplónk, térképünk és egyéb vackaink között is sokkal nehézkesebben tudunk csak bogarászni. Noha ezek nem tűnnek eget rengető élménynek, mégis ez a maroknyi plusz interakció volt, ami a ZombiU létjogosultságát adta anno. Ami maradt ezek után, az egy mosott textúrájú, unalmas 6-8 órás kóricálás London néhány érdekes és kevésbé érdekes részein a 20 dolláros ár mögé pakolt irritáló harcrendszeren bosszankodva.

Frusztrációnk elsődleges oka, hogy lőszerünk alig lévén a hirigek 80 százalékát elnyűhetetlen krikett ütőnkkel kell túlélnünk. Jellegzetesen angolszász fegyverünkkel jó esetben néhány ütéssel diadalmaskodhatunk, de számos ellenféltípus esetében akár tucatszor is fejbe kell kólintanunk a rossz arcúakat a sikerhez. Tekintve, hogy egy végigjátszás során 500-600 zombit is le kell majd gyalulnunk, ez igen sok nyűgös suhintgatással kecsegtet, amikor is ütésünk hatására áldozatunk hátratántorodik, majd megint hátratántorodik, majd megint majd megint... Könnyen kezelhetetlenné teszi a helyzetet, ha csoportos zombi-orgiába próbálnak bevonni a bűzös polgártársak, hiszen ilyenkor csak rohangálhatunk körbe-körbe, remélve, hogy nem kapunk közben pofont. Zombitípusból azonban a fegyverekkel ellentétben akad majd dögivel. Mert hiszen ott van a rohamrendőr zombi, akiről először a sisakját kell lemasszíroznunk, de még ezután is nagyon keményfejűnek mutatkozik, aztán találkozunk majd villámos-teleportálós zombival, aki ha eleget kap odébb ugrál, majd megint ránk ront kérve a következő 10 pofont, és ezt megcsinálja 4-5 alkalommal. De a fejlesztők zsenialitásának csúcsát egyértelműen a gázpalackos zombi jelenti, akire csupán a közelében hallható gázszivárgás-hang utal, de legtöbbször nagyon szűk és sötét helyeken tanyázik, jól elbújva az ajtó mögött – nos, ő egyetlen ütéstől felrobban, de vele együtt mi is azonnal elhalálozunk.

Remek módszer ez a játékidő mesterséges kitolására, no meg a játékos idegeinek felborzolására.

Ahogy ez a fentiekből is kitűnik, a Zombi nem fog eséllyel indulni semmilyen év játéka díjért folytatott versenyben. Igaz ugyan, hogy alacsony árkategóriában indul, de valójában semmiben nem nyújt versenyképeset sem az FPS-ek, sem a zombis játékok piacán, és horrornak is csak erős jóindulattal nevezhető, hacsak nem tekintjük horrorisztikusan rossznak a harcrendszerét.

Szóval pontosan olyan bugyuta és sekélyes, hogy a 20 dolláros (nálunk: 20 eurós) árcédula ellenére sem javasolnánk senkinek. Viszonyt ebben a hónapban semmilyen zombis cím nem érkezett még, így egy magányos őszi estén sokan hozzá fognak nyúlni - szégyellje is mindenki magát, aki így tesz!

A játékot PC-n játszottuk végig, 8 óra alatt. Lemezes kiadás WiiU-ra jelent meg, az új generációs és PC-s változatok csak elektronikusan szerezhetőek be Steamen, PS Store-ból, valamint az Xbox Marketplace-ről.