Boyhood

OMG! - 100%-os értékelések egész sora a metacritic listája alapján! Igen, a film, amit a szőrösszívű kritikus is 75%-osként jegyez, amelyről nem született közepes vagy negatív értékelés.

165 percben 12 év történése, amelynek leforgatása 12 éven keresztül történt. Ez a Boyhood (Sráckor), az év egyik legszerethetőbb és legintimebb filmje.

Nem geek film, de film minden geeknek.

Amit Richard Linklater rendezett a saját maga írt forgatókönyv alapján, majd instruálta annak elkészítését 2002-től évente néhány jelenet rögzítésén keresztül. Az egyedülálló és innovatív forgatási mód tökéletesen kiszolgálja a film témáját, Mason fiúból fiatal felnőtté érésének bemutatását. Az akkor hat éves gyermek közel három óra alatt szemünk előtt kamaszodik, és nő fel az élet jelentette kihívásokhoz 12 év fontosabb eseményei, vagy jelentőségteljes eseményei közepette.

Súlyos történésekre, drámákra, váratlan fordulatokra csak annyiban kell számítani, amennyiben az a saját életünkben is előfordulhat - Mason se nem több, se nem kevesebb az átlagostól, családja olyan mint potenciálisan akárki másé, életének (és ezáltal a film) színtere lehetne Auckland és Bátonyterenye egyaránt. A film mindenütt és mindenkinek a főszereplésével működne, akikbe egyszer beleszerettek a szüleik, akiknek volt nehezen érthető szegmense a világnak, első szerelme, és kért cigaretta után rágót a családi ajtón való belépés előtt. Ennek okán a film igazából nem szól semmiről, csak arról, ami az életben 12 év alatt megtörténhet. Minden modorosság és szájbarágás nélkül.

Nagyszerűsége éppen ebből fakad - Linklater sem akar ennél többet. Csak évente néhány jelenetet, amelyekben az idő múlását emblematikusan Mason hajviseletének változása, közvetetten pedig a szereplők idősebbé válása, valamint popkult események jelzik. A Harry Potter két kötete között alig telik el 20 perc, a Gameboy-ból Wii, majd iPhone lesz - ennyi a film általános társadalomkritikája a texasi miliő finom korrajzán túl. A visszafogott történet mellett a 12 éves forgatás bátor vállalkozás a rendező részéről is, de mindkettő működik: a színészek hangsúlya és jelenléte az évek során eltérő, ám egyikük sem szállt ki idő előtt a forgatásból, az élet fordulópontját jelentő történések valamint a szereplők számára meghatározó (de külső szemmel látszólag érdektelen) pillanatok aránya pedig olyannyira ideális, hogy a 165 perc szinte észrevétlenül röppen el.

A színészek teljesítményét ennek okán nem érezzük begyakorolt, maníros játéknak - különösen így van ez Ellar Coltrane (Mason), valamint a rendező saját lánya, Lorelei Linklater (Samantha) esetében, akikről 6-8 éves korukban nyilván azt sem lehet tudni, mennyiben fogják tudni hozni a szerepüket évek múlva. Patricia Arquette és Ethan Hawke magabiztosan alakítják a szülői pár szerepét, amelyben maguk legalább annyit változnak és tapasztalnak mint a gyermekeik, anélkül hogy elvonnák a hangsúlyt róluk. Az ehhez társuló zenei háttér a felütést követően igazából nem ad hozzá túl sokat a filmhez, de nem is vesz el abból - ellentétben a narratív fényképezéssel, és a mellékszereplőkkel, akik egytől-egyik hiteles választások.

Csattanó, világmegváltás, fontos üzenet pedig nincsen, mert a film vége a kezdet. Egy nap. Mondjuk vasárnap, amikor kiszállunk Mason életéből, de neki másnap jön a hétfő.

Ha idén egy filmet nem a kalózöbölből szerzel be, legyen ez az! És ha Richard Linklater következő filmjéhez csak a jegy-, vagy lemezár 10%-a járul hozzá, akkor egy kicsivel jobbá tetted a filmipart. Ő is ezt fogja a Te világoddal.

Nem váltja meg, de egy kicsivel jobbá teszi.

És a kritikusok többsége megértette a film zsenialitását is, hiszen az életet valóban nem lehet fikázni.

A filmet játsza a cikk írásakor az Uránia, a Toldi, a Puskin, a Művész, a Palace Mammut, a Cinema City Aréna, valamint a Sugár Mozi. Az iTunes amerikai store-jából előrendelhető - 14.99$ (HD), 12.99$ (SD) áron is.

Képek forrása: IFC Films