The Vanishing of Ethan Carter [teszt]

Ez egy horror játék? Nem. De azt mondták! Nem az a baj, hogy azt mondták, hanem hogy elhitted. Akkor nem beszaratós? Nem. Egy picit sem? Na jó, egy ponton a bányában meg lehet ijedni. És legalább izgalmas? Nem. Akkor hosszú! Nem. Jó játék egyáltalán? Nem. De szépnek legalább szép, ugye? Igen.

Sokak szerint az indie játékok fejlesztőit és alkotásaikat nem szabad azonos mércével mérni egy nagy kiadó által támogatott fejlesztőcsapattal, de amíg ugyanolyan általános egyenértékessel (=pénz) fizetünk ezekért a stuffokért mint egy bármilyen más játékért, addig mi ugyanazon értékelési szempontokat érvényesítjük velük szemben is. És lám, bármennyire szeretjük az új IP-ket, és vagyunk elkötelezettek a játékvilág állóvizét felkavarni hivatott vállalkozások iránt, meg kell állapítsuk: a "The Vanishing of Ethan Carter" nem egy kiemelkedő alkotás, sőt annak érték tartalmára tekintettel erősen túlárazottnak is tűnik az Astronauts sétálószimulátora.

Pedig az előjelek roppant kedvezőek voltak: a gyönyörű képek és bemutató videók prezentálására alkalmas grafika mellé a XX. század első évtizedeinek krimi illetve horror írói (Raymond Chandler, Algernon Blackwood, Stefan Grabinski, és H. P. Lovecraft) által inspirált történet került a játékfejlesztés fókuszába. Volt is rá másfél évük, ez alatt utóbbi szerző 8-10 világokat megalapozó remekművet is összedobott legjobb éveiben. Szóval minden adott volt a sikerhez.

Az általunk alakított Paul Prospero magánnyomozó tökéletesen illik is a megcélzott környezetbe, aki az okkult tudományok ismerőjeként különleges képességei és megérzései felhasználásával egy fiatal gyermek, Ethan Carter nyomába ered a nevenincs Red Creek Valley-ben. Önerőből, ugyanis a játékban a környezet teljesen kihalt. Szó szerint egyetlen emberrel sem, és mindössze 2 élőlénnyel fogunk találkozni a játékban - a történet minden elemére magunknak kell rájönnünk a környék felderítése során.

A völgy meglehetősen nagy, de monumentálisnak azért nem mondható területét egymagunkban járjuk be, sőt a játék sem segítséget, sem támpontot nem ad az ügy felgöngyölítése során – egyedül a releváns nyomok felé helyez el iránymutatásul szöveget. Ennek okán a játék elején meglehetősen elveszettnek fogjuk érezni magunkat a hatalmas terület láttán, ez azonban csak a látszat: a környezet jól körülkerített (igen, itt is lesznek spontán hegyomlások, kövek, amelyeket nem léphetük át, és megmászhatatlan fél méteres falak), másrészt a völgy közel sem akkora, mint látszik: mindössze néhány ház, és a folyópart két, még jól átlátható része járható be abból.

Ugyanakkor a fejlesztők javára írható a terület átlag feletti kidolgozottsága: olyan erdőrészek is aprólékos megjelenítést kaptak, ahol az égegyadta világon semmi nem történik majd. Ez a játék legnagyobb előnye a fantasztikus, értsd: tényleg! vizuális orgazmust jelentő megjelenés mellett. Egy gyengébb gépen is kiváló a grafika, de az opciók feltekerésével egyértelműen kijelenthető: bizony izzadhatnak az új generációs konzolok, ha lépést akarnak tartani ezzel a látványvilággal PC-n. A fák suhogása, a szélben ringó fűcsomók, a tó felett gomolygó pára láttán most nem látszik tovább sajtolhatónak a 3-as Unreal Engine.

És azt kell mondjuk, ezzel a pozitív lista végére is értünk. A játék 5 óra alatt kényelmesen, még a teljes szabadságból fakadó bizonytalankodásra tekintettel is végigtolható. Sőt, völgybeli sétánkat ezen időtartamra is csak azon nem túl elegáns játékmenet tolja ki, amely a játék közvetlen vége előtt visszaküld a korábban nem teljesített opcionális küldetések végrehajtására. Igen, nagyjából már tudjuk mi történt, de akkor a fejlesztők finoman jelzik: ők bizony elrejtettek 5 mellékküldetést is a játékban, légyszi csináljuk már meg mindet! Igazuk van: nem azért teszik ezeket bele, hogy kihagyják a játékosok, csak mert őket a történet főcsapása érdekli, vagy korábban nem vették észre azokat.

Az unalmas és interakciót nélkülöző játékmenetből azonban ennyi bőven elég is – a környezet kihaltsága félelmet keltő hangulatosság helyett zavaró, a történet érdektelen gyakorlatilag a játék első pillanatától kezdve. Koreográfia, történet, háttér, csúcspontok, rettegés a megmagyarázhatatlantól, finom csúszás az őrületbe – ezeket a fejlesztők bátran kihúzták a listáról. Bonyolult háttérre sem kell számítani, amely azonban így is a homályban hagy számos kérdést – felismerve "a kevés fele is több, ha azt az olvasó a saját fantáziájával egészítheti azt ki egésszé" írói fogás eredményességét. Ez a megközelítés az Alan Wake esetében pl. egész jól működött, itt azonban az elménkkel való finom játék helyett egy erősebb Rex felügyelő epizód  szintjén mozog csak a történet, így további boncolgatásának egyszerűen nincs értelme.

Hiába volt első számú prioritás, a Lovecraft féle történetmesélés hangulatával, mélységével, és minőségével a stuff nem összevethető. Az 5 óra alatt egy percig sem érdekes, mi történt Carterrel... Megyünk, mert a játékmenet ezt diktálja, megkeressük a családtagokat, nyomokat kajtatunk, időrendbe pakoljuk a történetet, nyugtázzuk az eredményt, majd megyünk a következő családtagig, amíg csak a kényelmes sétákat felváltó, az unalmat minimalizálandó szinte állandósuló futással el nem jutunk a megoldásig.

Itt pedig fellélegezhetünk: végre vége van ennek a rémálomnak!

Ezen idő alatt sem magunkról, sem a szereplőkről, de még a sablonos környezetről sem tudunk meg semmit – nincs rettegés, nincsenek jelek távoli és megmagyarázhatatlan világokból, és nem hisszük el hogy a hegytetőn lévő házakban maga a borzalom lakozik. Ethan Carter nem Randolph Carter, Red Creek Valley és az Álomföldek között pedig minőségi szakadék tátong. És ez a legfélelmetesebb az egész játékmenetben.

Szép dolog, hogy a fejlesztőknek van önbizalma nagynevű szerzőket emlegetni inspirációul, valamint mesterien tekerni a grafikai motort, de 20 euróért ez így kevés, nagyon-nagyon kevés.

A játékot a teszt megírása előtt végigjátszottuk. Jelenleg csak digitális forrásból beszerezhető a Steam (18,99 euró), valamint a GOG (14,99 euró) oldalán. Képek forrása: The Astronauts, valamint közvetlenül a játékból.