Elkezdi -e a videojáték-ipar az önszabályozást, mielőtt az állam beszáll a buliba?

Megint volt okuk a forrongásra a héten a játékosoknak – kiderült ugyanis, hogy a Warner a Shadow of Mordor esetében nem bízta a véletlenre a kedvező médiavisszhangot.

A megjelenés előtti kipróbálást biztosító kód mellé youtube gamer csatornáknak egy iránymutatást is mellékelt arról, hogyan kell elkészíteni és milyen szempontokat kell megjeleníteni a kritikákban, amelyeket előzetes engedélyezésre is be kellett nyújtani. Mivel a gyorsaság az attention whore-ok között nagy kincs, sokan be is vállalták a feltételeket, akik meg kimaradtak, azok kárognak – és nem csak ebben mutat hasonlóságot a jelenség a korrupcióval.

Ne gondoljuk azt, hogy a videojátékok közege most kezdetett el erkölcsi problémákkal küzdeni – sokkal inkább arról van szó, hogy ez egyeseknek csak most tűnt fel. Sajnos.

Ahogy azt se feltételezzük, hogy morális dilemmák kizárólag a videojáték újságírással összefüggésben merülnek fel – a napokban Leigh Alexander (többek között a Gamasutra és a Guardian cikkírója) szedett össze egy csokorral azokból erkölcsi dilemmákból, amelyek az egész iparágat meghatározzák.

Ezek között említi többek között az amerikai haderő politikai céljainak markáns jelenlétét háborús játékokban, az Apple önkényes működését az App Store-ba való befogadást illetően, vagy éppen a pozitív színezetű marketing cikkek és értékelések elkészítésére szakosodott oldalak nyílt működését. Mi a magunk részéről szívesen folytatnánk a listát a morális döntéseket elváró játékok térnyerésén át (amelyben a döntéseket a társadalmi normáktól függetlenül jutalmazzák a játékfejlesztők – gondoljunk csak pl. a Walking Dead szituációs megoldására) a folyamatosan előkerülő szexista és gender témákon át, de mégsem tesszük – a teljes cikk mindenesetre elolvasható itt.

Helyette lépjünk egy lépést hátra és nézzük meg a nagy képet: 99 milliárd dollárt költött tavaly a világ videojátékokra, amely 30%-al haladja meg az ezen időszakra vonatkozó korábbi becsléseket. Igen, ez már akkora piac, amelybe a kiadóknak igenis érdemes kissé belenyúlni a profitmaximalizálás érdekében. A jelenlegi trendek mellett erős madárbél jóslás lehetséges célértéket mondani egy 3-5-8 éves periódusra, de a jelenlegi fejlődés előbb-utóbb az állam figyelmét is fel fogja kelteni, hiszen az iparág működése rendkívüli mértékben alulszabályozott, és a meglévő jogérvényesítési lehetőségek is szűkek. Joggal gondolhatnánk, hogy társadalmunknak ezen szegmensére is alkalmazhatóak az általános normák – ez a gyakorlatban még sincsen így. Tavaly a Toyota hatalmas pert kapott a nyakába, mert a közel 5.700 dolláros felárét kínált technikai csomagjának sávelhagyásra figyelmeztető, valamint ütközésmegelőzési fékrásegítést biztosító elemei közel sem hozták a vásárlói tájékoztatásnak megfelelő eredményeket – vajon mikor kaphatnak visszatérítést a WatchDogs vásárlói az előzetesektől jelentősen elmaradó látványvilágra, illetve szabadságfaktorra hivatkozással?

Kifejezetten álságos problémának tartjuk a #GamerGate botrányt, amely abszolút nem új keletű gyakorlatokat hozott a felszínre [aki nem ismerné, annak az iddqd cikke a témában jó összefoglalás lehet]. A vita közhelyes témáin átlépve a magunk részéről inkább attól félünk, hogy a hasonló jelenségek a környezet terrra incognita jellegére utalnak, a legkülönbözőbb fogyasztóvédelmi és tartalomszabályozási lehetőségre felhívva a jogalkotók, valamint jogalkalmazók figyelmét.

Ma is adott lehetőség egyedileg beperelni a Sony-t, ha a Killzone Shadow felbontását lényegesen alacsonyabb értékben határozta meg az előzetesen ígért 1080-assal szemben – de hogyan érinti majd az iparág helyzetét, ha a kiadók által fizetett és közvetlenül irányított véleményformálók hatására megvásárolt játékokat közérdekű keresetek nyomán a kiadóknak vissza kellene valamilyen formában vennie, amelynek költségeibe olyan felületeknek is be kellene szállnia, mint a jelenleg kiemelt véleményvezér szerepben tündöklő imdb vagy éppen a Metacritic? Mert a promo példányokig, és a „szerény” vendéglátásokkal egybekötött előzetes betekintésekig (=kedvcsináló cikk elvárás) tolerálható is volna a pr-tevékenység - ezek mindig létező, nem is le-, de nem is túlbecsülendő hatású marketingfogások voltak és lesznek is más szegmensekben is. Szomjasan az új Nissan Micráról sem lehet írni. Ugyanakkor ha már a szabad véleményalkotás címén irányított cikkek születnek, valamint a kiadók és fejlesztők keze által szelíden vezetett értékeléseket publikáló oldalakat kiemelt súlyozással veszik figyelembe – nyilván marketing odahatásra – egyes felületek, az a fogyasztó megtévesztésének klasszikus példája.

A mai környezet tökéletesen alkalmatlan a fogyasztói bizalom kiépítésére – ellenben elfogadható érvrendszert alapoz meg a kalózok számára: jelentős tömegek érzik bizonytalannak, hogy mit kapnának a pénzükért, ergo inkább lopnak. Sérülnek etikai normák, fogyasztói jogok, a tartalomszabályozás magáncégek átláthatatlan privilégiuma, rendetlenség látszatát kelti a működés - érvek és indokok politikusok számára hogy jogszabályaikkal rendet tegyenek, amely rendcsinálásnak ki tudja hol lenne a vége.

Nyilvánvalóan nehezen hihető, miszerint azért kellet két hetet várni az Honest Trailers által az év legjobb középszerű játékának titulált Destiny-re, mert a tesztereknek idő kell amíg megismerik annak tartalmát és belakják a pályákat. Ahogyan az is erősen gyanús, hogy a Metacritic sem tudta kitenni az újságok értékelését az oldalra, mert az általa kiemelten súlyozott cikkek nélkül nem lenne „pontos a végeredmény” – ergo a vásárlói visszajelzések megjelenítésére is várni kellett. Utóbbiak között nyíltan helyet kaphatnak ma is olyan 10-es értékelések, amelyekben expressis verbis szerepel a tény, hogy a játék nem 10-es, csak fel szerette volna húzni az értékelő az átlagot. A magunk részéről ebben a gyakorlatban nem az erkölcstelenséget, mindinkább a védendő fogyasztók érdekében fellépő állam lehetőségét látjuk.

Mondhatnánk: a vásárlók a pénztárcájukkal szavaznak, és majd eldöntik preferenciáikat. Ez azonban a gyakorlatban még sincs így: az Apple az iPhone státusszimbólum jellege okán szabadon letilthat a Store-ból egy, az okostelefonok gyártásával összefüggésben felmerülő társadalmi visszásságokra figyelmet felhívó játékot, hiszen a vásárlók többségét ilyen mélységű erkölcsi dilemmák nem érdeklik. Megvesszük a Call of Duty és a Battlefield részeket is függetlenül attól mely ország rezsimjét döntjük meg benne, a Walking Dead oroszai lehetnek erőszakos attitűddel rendelkező AK-s keretlegények, valamint szabadon készülhetnek appok gyermekeknek, melyek egyes pályáit fizetős bónuszok megvásárlása nélkül lehetetlen végigvinni. Régen nem csak fizetett cikkekről van már szó: a videojátékok környezetének túl széles rétegét uralják az eladási mutatók, amely mellett az értékek, a társadalmi felelősségvállalás, a kultúraépítés marginális tényezők. Önámítás azt gondolni, hogy a fenti gyakorlatokat a jogszabályokkal lehetne (hatékonyan!) kezelni, vagy éppen bírói döntések terévé tenni – de ez az államot nem szokta zavarni.

Ha marad a diszfunkcionáló közeg, úgy két lehetőség vetíthető előre középtávon:

• az iparági szereplők villámgyorsan elkezdik a saját működésüket szervezetten, vagy saját magukra kötelezően önszabályozni (nyilvános és szabad vállalások, standard policy-k mentén történő elköteleződések, szankciós-, és akár egy választottbírósági rendszer kialakítása),

• megvárják, amíg az állam a maga robosztus módján áttekinti a jelenlegi szabályozási környezetet, és hozzáigazítja azt magasröptű célokhoz, jól-rosszul megalapozott társadalmi / partikuláris elvárásokhoz.

És abból, amihez az állam hozzányúl, ritkán szokott jó kisülni - ezt valamennyi szereplőnek mihamarabb fel kellene ismernie. A magunk részéről kevesebb rosszat tudnánk elképzelni annál, mint ha az állam bármilyen szereppel is bírna annak eldöntésére, mi szerepelhet egy videojátékban és mely témák tabuk, milyen tartalommal kell bírniuk az appoknak a forgalmazhatósághoz, és hogyan kell a metacritic-nek súlyoznia a filmeket – mert bár egyiket sem lenne hitelesebb a másiknál, de utóbbi víziótól talán még a jelenlegi rendszer is jobb.

Ugyan valószínű, hogy nem a magyar állam fogja ezt elsőként megtenni, ez a tény az opció félelmetességét csak kevéssé csökkenti.

Addig pedig íme a játék, amely az Apple erkölcsi mércéje által könnyűnek találtatott: [LINK]