Miért vegyünk PS3-at?

Kétféle gamer létezik: akinek van konzolja, és aki csak a PC-ben hisz.

A „konzolos alfaj” képviselői közt a régi nemességet egyértelműen a Sony PlayStationjének elkötelezett hívei képezik, hiszen anno 1995-ben ez a konzol indította útjára azt a trendet, ami a videojátékok mai arculatát kialakította. A Nintendo ugribugri családbarát játékai helyett a Sony szabad kezet adott a véres és komoly játékok terjedésének, amellett, hogy jelentős grafikai ugrást képviselt minden generációs konzolja. 

Arra a kérdésre, hogy a PlayStation3 jobb-e, több-e, mint elődei, természetesen nincs egyszerű válasz, annyi azonban bizonyos, hogy 2006-os megjelenése óta hihetetlen fejlődésen ment keresztül a tartalom minősége szempontjából. Ez elsősorban annak tudható be, hogy anno megjelenésekor nagyon sok panasz hangzott el a fejlesztők részéről, miszerint PS3-ra rendkívül nehéz programot írni, köszönhetően igen bonyolult architektúrájának. Az évek során persze belejöttek a fiúk, és ez nagyon látványos grafikai és teljesítménybeli színvonal-növekedést eredményezett.

Komoly kockázatot hordozó döntés volt a Sony részéről, hogy saját nagykapacitású lemezes adathordozójához – a blu-rayhez – kötötte a konzolt, szemben a Microsoft sokkal biztonságosabb, jól bevált DVD-s kialakításával szemben. A döntés kifizetődőnek bizonyult, hiszen PS3-on sosem kellett több lemezzel vacakolnunk, az 50GB kapacitású lemezeken vidáman elfértek az olyan méretes játékok is, mint a 30 gigás Metal Gear Solid 4. Ehhez szorosan kötődő, 2006-ban szintén nagyon előremutató döntés volt, hogy képessé tették a konzolt a 3D tartalmak megjelenítésére is, így például az előző generációról csak a PS3-on érhetők el ilyen megjelenítést is támogató játékok. Hogy ez önmagában mennyit dob a játékélményen, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre ha a ma már standardnak számító blu-ray filmjeinket le szeretnénk játszani, a PS3 képes erre, így akár egy külön lejátszó megvásárlását is megspórolhatjuk, ha mellette döntünk.

A lemezeken a hely bősége, illetve a rendszer egyébként is nyakatekert kialakítása garantálta a Sony számára, hogy riválisával ellentétben a PS3-at nagyon sokáig nem sikerült feltörni – nagyjából 6 évvel a megjelenés után sikerült visszafejlesztéssel rájönni a trükkjeire, így most már a PS3 sincs biztonságban a mindenféle okosításoktól. Természetesen ugyanúgy, mint az Xbox esetében, ha tört konzolt veszünk, bukjuk a garanciát és a netre sem érdemes felmenni vele, mert se multizni, se elektronikusan vásárolgatni (PS plus-t használni) nem fogunk tudni, illetve kifejezetten kellemetlen, ha a rendszer ráfrissíti a firmware-t a kiokosított gépünkre. Itt is igaz továbbá, hogy a néhány legújabb játéktól eltekintve használtan már akár 1-2 ezer forintért is kapunk NAGYON jó játékokat (és nem csak régieket), például a leginkább ártartó GTA V is kb. 6 ezer forint körül leledzik mostanában. Tehát a TOP 10-es kupacot 20-30 ezer forintból összevásárolhatjuk, cserébe nem egy meggyalázott gépünk lesz, aki ott szomorkodik szégyenkezve a tévé alatti sötétben.

Azoknak, akik a használt hirdetéseket bújják: a PS3 esetében a buherálásra a CFW feltüntetése utal. A mellette található érték a hack típusát jelöli, bizonyos játékok újabb (magasabb értékű) törést igényelnek a futtatáshoz. Szintén hozzányúltak a rendszerhez, ha azt olvassuk: a gép ODE-s - ilyen esetben egy chip kerül a gépbe, amely borsosabb ára mellett azonban az online játék lehetőségét is biztosítja nekünk az "okosba" megszerzett játékok futtatása mellett. A rendszerek és törések ellen a Sony folyamatosan küzd a különböző frissítésekkel, többé-kevésbé sikeresen, hiszen a legfrissebb firmware-hez csak március közepén készült használható megoldás.

Közben persze ez a generáció is átesett két „fogyókúrán”, a kezdeti fat változatot szépen újratervezték, a hardver méretoptimalizálásával a legutóbbi változat már majdnem a PS2 méreteivel rendelkezik. Időközben a merevlemez méretét is tornászták fölfelé, a legnagyobb példányok 500 GB HDD-vel szereltek. Ez ugyan napjainkban már nem számít soknak (lásd pl. a PS4 alapból ekkora winchestert kapott), de a ps3-as játékok közel sem foglalnak olyan sok helyet, mint a legújabb stuffok, így egy viszonylag standard 320 GB-os változaton gyakorlatilag sosem kell játékok törölgetésével szórakoznunk. A régi „dagi” PS3-aknál továbbá jellemző szériahiba volt a „yellow light of death”, azaz YLOD, amely - jellemzően rendre - az 1 éves garancia után következett be. Ez szerencsére 2010-től kezdve már kezelve volt, a Slim és Superslim változatoknál pedig egyáltalán nem kell tartanunk tőle.

A lényegi kérdés persze az, hogy miért is válasszuk a Sony üdvöskéjét az Xbox helyett, vagy távolabbról: kevesebbek leszünk-e, ha kihagyjuk ezt a konzolt gamer kalandozásainkból?

A legegyszerűbb válasz persze az, hogy egy konzolnál mindig a csak rá elérhető – azaz exkluzív – játékok palettája dönt, minden más kérdés másodlagos. Nos, ez az a rész, ahol a Playstation nagyon erős, és egyértelműen kijelenthetjük, hogy több olyan örök klasszikussal is megajándékozták a gamer istenek, amelyek ismerete nélkül kevesebbnek éreznénk magunkat. Ráadásul a legjobb darabok komoly, drámai hangvételt és nagyon izgalmas, filmeket megszégyenítően maradandó történetet is fel tudnak mutatni, amire bármely platformon szökőévente van csak példa.

Kezdjük is mindjárt a Quantic Dream 2010-es megjelenésekor azonnal klasszikussá vált „interaktív mozijával”, a Heavy Rain-nel. Mai szemmel is kifejezetten szép grafikája mellé 4 központi szereplő köré épülő krimit kapunk, amelyikben mindegyik karaktert irányíthatjuk is, és cselekményeik pedig folyamatosan befolyásolják a történet alakulását, illetve végkifejletét. A lebilincselő történet egy édesapa megpróbáltatásait követi végig, akinek a fiát elrabolta egy sorozatgyilkos, és mindössze néhány napja van rá, hogy a nyomára bukkanjon. A többi szereplő különböző motivációktól indíttatva, de ugyanezen gyilkos után nyomoz, és bizonyos pontokon egymással is találkoznak. A játék remek zenével, zord esős hangulattal varázsol el - ha nem lenne pszichésen az egyik leginkább megterhelő és nyomasztó játék, mi minden ősszel elővennénk, mert felér a Bárányok hallgatnak megtekintésével az élmény, amit nyújt. Merőben szokatlan továbbá egy játéktól, hogy a kontroller gombjaival való bűvészkedést sokszor hétköznapi cselekmények imitálására kell elvégeznünk – melyik másik játékban kell például egy csecsemőt tisztába tennünk és megitatnunk cumisüvegből? Egy szó, mint száz, aki szereti az igényes krimit, az a Heavy Rain képében egy utánozhatatlan élménnyel lehet gazdagabb.

Kicsit könnyedebb terepre evezve meg kell emlékeznünk az Uncharted sorozatról, amely egyenesen a PlayStation zászlóshajójává vált. A készítő Naughty Dog ezzel a címmel, illetve az alább még részletezett Last of Us-szal a ma működő egyik legjobb fejlesztőcsapatává nőtte ki magát, bármihez nyúlnak, az azonnal arannyá változik. Az Uncharted legkönnyebben az Indiana Jones sorozat játékbeli alteregójaként írható le, szövevényes kincsvadászosdi változatos helyszíneken, egy nagyon szimpatikus főhőssel és néhány szintén rokonszenves segítőjével, valamint számtalan filmszerű jelenettel, amelyet mi irányíthatunk. Ki tudná feledni az összeomló hotelből való menekülést, vagy a hullámok hátán vergődő hajón folytatott ádáz tűzharcokat? A Tomb Raider sorozatnál kellemesebb, hiszen élettel telibb a világa, és maga az ugrándozás sem olyan nehéz, mint a telt keblű régésznő kalandjaiban. A sorozat a PS máig legerősebb címei közé tartozik, mind grafikáját, mind játékmenetét tekintve a végletekig polírozott, izgalmas és bárki számára élvezhető alkotás.

Cikkünk utolsó külön kiemelendő PS3 exkluzív címe szintén a Naughty Dog alkotása, ám az Uncharteddel szemben egy nagyon komor, szívszorítóan drámai játék – a Last of Us. A manapság unalomig cincált zombis témában különösen nagy szó, hogy ez a játék maga mögé tudott utasítani MINDEN más játékot, filmet és sorozatot, ami valaha megjelent. Dióhéjban a történet arról szól, hogy egy végzetes járvány kirobbanását követő 20 év elteltével egy megkeseredett, magának való középkorú fickó (Joel) és egy életvidám tinédzser (Ellie) számos akadályt leküzdve próbál keresztülvergődni fél Amerikán, a még mindig fertőző járvány leküzdése reményében. A két főhős természetesen kezdetben nagyon nehezen jön ki egymással, nem is önként vállalkoznak a közös útra, a sztori mélysége főként az ő összekovácsolódásuk gyönyörű bemutatásából ered. A nagyon jó karakterek és izgalmas fordulatok mellett a Last of Us játékként is kimagasló élményt nyújt, az irányítás és a harc letisztult, izgalmas, a világ pedig, amelyben mozgunk, folyamatosan megállásra és felfedezésre indít, annyira aprólékosan és érdekesen kidolgozott. Nem is csoda, hogy a Sony azonnal kipréselte a fejlesztőkből a PS4-es „remastered” változatot, ám ez ne tévesszen meg senkit – az újrakiadás semmivel sem lett szebb vagy több, igazából csak az egyetlen történetalapú kiegészítő tartalom „mellékelése” miatt érdemes megvenni az új konzolra, ha már korábban játszottunk vele. De ha mindeddig kimaradt az életünkből, akkor megerősíthetjük: az a féltudatos sóvárgás, amit a játék iránt érzünk a PS-es haverok sztorijait hallgatva, teljességgel megalapozott. A Last of Us olyan korszakos alkotás, amelyet minden embernek – nem csak a gamereknek – ajánlott lenne megtapasztalnia. Egyszerűen tökéletes.

Tudnánk még persze sorolni a jól sikerült, vagy akár korszakos exkluzív alkotásokat a PS3-ra, de nem érezzük szükségét: a fenti három cím önmagában elegendő indok, hogy bárki kicsengesse a konzol árát, ha pár hónapra a tévé képernyője elé akarja magát szegezni. Persze a régi jól bevált stílusok kedvelői is találnak maguknak színvonalas elfoglaltságot, van itt kérem könnyed árkád versenyszéria és vérprofi autós szimuláció, gyilok FPS-ből több egész jó – bár nem korszakos – alkotás, illetve a brutalitás kedvelőinek sem kell a szomszédba menni Xbox-ért (a PS-en a God of War üt hatalmasat, míg Xbox-ra Gears of War - még nevükben is hasonlóak).

A teljesség kedvéért el kell mondanunk, hogy az Xbox 360 teljesítménye jobb, nagyobb felbontással tudja futtatni a multiplatform játékokat, továbbá a „PS Plus” szolgáltatás keretében sem kapunk olyan jó darabokat mint a Microsoft Live rendszerének használói. Ráadásul valami üzleti aberrációból kifolyólag az elektronikusan vásárolt játékok ára olykor a pofátlanság határát súrolja, az ember csak röhög, hogy a boltban a továbbadható, lemezes változat újonnan sokszor feleannyiba kerül. Köszönjük, PS Store...

Nem sikerült valami fényesen a Playstation Move szolgáltatása sem, mert ugyan viszonylag sok játék támogatja ezt a mozgásérzékelős rendszert, a közkeletű nevén csak „fagyinak” csúfolt kiegészítő se nem pontos, se nem kényelmes, összevetve az Xbox Kinectjével, ahol a kezünkbe nem is kell semmilyen kütyü, a kamera a testünk gesztusait is fel tudja ismerni. Végezetül a 3D-s játékok ugyan érdekesek, néha még dobnak is valamicskét a játékélményen, de cserébe az élsimítás beesik a béka valaga alá és a framerate is botrányosan le tud esni például egy FPS esetében, ami összességében általában rosszabb játékélményt eredményez, mintha be se kapcsoltuk volna a lehetőséget. De néha jól sül el, és akkor legalább büszkélkedhetünk valamivel, amit az X-esek nem tudnak.

Összességében viszont amit kapunk a konzollal, az egy letisztult, kipróbált platform telis-tele kiváló játékokkal, amelyek napi szintű nyüstölése mellett is több mint egy évre elegendő színvonalas szórakozást ígér – ma már piti összeg kicsengetése után. A PS3 jelenleg a PS4 legnagyobb ellenfele ha kimaradt volna ez a platform: legjobb példája annak, hogy a szebb nem feltétlenül jobb –  bármilyen élethű egy játék grafikája, nagyjából 5 perc után már csak arra figyelünk, hogy eltaláljuk a mozgó célpontot, illetve bevehessük a következő kanyart.

Amire emellett emlékezni fogunk, az a nagybetűs ÉLMÉNY, valamint a maradandó TÖRTÉNET – márpedig ezekből a legtöbbet ma PS3-on kaphatunk.

#ottvagyunkafacebookon [FACEBOOK.COM/WETHETENTACLES]