The Theory of Everything

Stephen Hawking életéről 10 évente új filmet forgatni tényleg tragikus lenne, ha nem volna vicces. Mert bár szolgáljon élete és munkássága bármilyen kiváló témául, egy még élő ember visszaemlékezéseit ilyen gyakorisággal feldolgozni - valószínűleg számára is - kínos.

Mi a magunk részéről sokkal jobban örültünk volna, ha a munkásságáról készülne egy remek sorozat. A Barátok köztöt megszégyenítő számosságú epizódot meg tudnánk nézni belőle, amelynek összességében nagyobb társadalmi hasznosságát látnánk, mint pontosan 10 évvel a BBC által forgatott életrajzi film után újabb 2 órát szentelni a kerekes székbe kényszerült zseni elmúlt 73 évének ismételt megtekintésére.

Ennek ellenére a Theory of Everything legalább annyira szerethető alkotás, mint Stephen Hawking maga. És legfeljebb annyira, mint bármely emberi lény.

Nyilván remek alapanyagból meríthetett a forgatókönyv.

Hawking gondolkodásmódjához hasonlóan sorsa is kivételesen inspiráló, amelyet mégis könnyű lehetett volna elszúrni - de nem remegett meg a keze sem Anthony McCarten forgatókönyvírónak, sem James Marsh rendezőnek. Pontos karakterek, remek színészi teljesítmények, fantasztikus atmoszféra - a film magabiztosan veszi le a nézőket a lábáról, bár látszik rajta, hogy a fekete lyukak és a zsenik működésével sincsen egészen tisztában.

Mondjuk nekünk is korlátozott ismereteink vannak ebben a témában, ellenben amit fel tudunk mutatni, azt jórészt Hawkingtól tudjuk.

Hiszen ő korunk egyik legnagyszerűbb elméleti asztrofizikusa, aki az Idő rövid történetében a laikusoknak is el tudta magyarázni a világegyetem működését 20 évvel ezelőtt.

Pontosan ennyire vállalkozik a film is, melynek legnagyobb érdeme, hogy végig képes inspirálni a nézőket a munkásságának megismerésére - és akiknél a várt hatás valamiért mégis elmaradna, azoknak kellően szórakoztató módon mutatja be Stephen Hawking feleségének az életét. Mert a film nem elsősorban a zseniről szól, pláne nem a működéséről - helyette kellően önző módon a mögötte álló erős nőről, és arról, amit ő megért a gondolataiból.

Pl. hogy van létezik -e Isten.

Jane Wilde azonban korántsem olyan izgalmas karakter mint a férje, Cora Papadakishoz képest pedig kifejezetten egyszerű epizodista, aki sorban szüli a gyermekeket, feladja a karrierjét, és csendben gyűlöli magát megalkuvásaiért.

Bátor önvallomás a 123 perc: magasztos jellemek helyett hús-vér karaktereket kapunk, amelyek nélkülöznek minden nimbuszt és megközelíthetetlenséget.

Stephen Hawking szimpatikus? Nem. A felesége? Nem. A körülöttük élők esetleg? Nem. De emberiek.

Hol humoros jelenetekben, hol suta hétköznapi hibákban ott van az élet, amelyet Jane Wilde és James Marsh egyaránt avatott kézzel emel holmi tudományos hablatyolások fölé. Abszolút hihető módon adják el az axiómát, hogy a zsenik számára nincs fontosabb egy papírzacskóval fejükön robotosat játszani, esetleg bújócska során kerekesszékkel is megközelíthető búvóhelyet keresni. Az élethez hasonló módon a film kereteibe is beleférnek ezek a gegek - Hawking elismerő nyilatkozatai nyomán nem is tudjuk rásütni az alantas szórakoztatni vágyának bélyegét.

Egy kicsit elhisszük: mindannyian éreztük már ezt, voltunk már így, néztek már ránk ezzel a tekintettel.

Tehát nagy asztrofizikusok vagyunk mi is ott legbelül, a magunk izomsorvadásával együtt.

Cserébe a visszafogott természettudományos háttérért, ha a főszereplőt mondjuk egy tolószékbe kényszerített fizikatanárra cserélnénk, a film mondanivalójából és értékéből egyaránt keveset veszítene.

A film kellemes ömlengés tehát 30 évnyi házasság történetén, amelyben az egyik félre a zseni, a másikra a - általa is hálátlannak vélt - családanya szerepe jut. Mindez rendkívül szerethető környezetben, túlzások nélkül, finom színészi játék mellett. Pontosan olyan arányban kapjuk a feldolgozandó információkat, hogy az idő rövid története még a tömegek számára is követhető maradjon - holott tudjuk, hogy a tartalom sok esetben kényszerű leegyszerűsítés, hovatovább nem kellően alátámasztott sejtéseken nyugszik

De Hawking sokkal szemérmesebb annál, hogy megossza legbelsőbb gondolatait, ugyanakkor kellően tapintatos ahhoz, hogy ne javítsa ki a forgatókönyv alapjául szolgáló Travelling to Infinity: My Life with Stephen c. könyv pontatlanságait. Ellenben mivel utóbbi könyvet nem olvastuk, fenntartjuk a tévedés jogát arra, miszerint Anthony McCarten interpretálta felületesen Jane Wilde könyvét.

Ha így is lenne, Hawking van annyira jó fej, hogy neki sem szólt.

Nyilván ő is tudja, hogy a teljes kép sokkal kevesebbek számára lenne befogadható. Meg lehet hogy nem lenne ilyen szépen fényképezett sem, és a zenei aláfestés is kevésbé volt nagyszerű a báli jelent során. Jane Wilde sem nézett ki olyan jól, mint Felicity Jones.

Jól van ez így.

Angus marhából nagymama töltött paprikát csinált. Szerettük, nézős.

A film 2015. január 22-től látható a mozikban (Cinema City Allee, Aréna, MOM Park, Westend; Palace Mammut, Sugár, Toldi, Művész, a Pólus, a Puskin, a Lurdy Mozi, valamint a Mi Mozink Óbuda).