Megboldogult egyetemista korunkban a nagyelőadóba nem tudott úgy belépni egy bizonyos hölgy, hogy ne jutott volna mindenki eszébe: ő az évfolyam legjobb nője.

Mi ellenben már akkor sem tudtunk szabadulni a gondolattól, miszerint ezen kétségbevonhatatlan ténnyel a hölgyemény is tisztában van, ami sokat levon az értékéből.

Valahogy így vagyunk a Fallout sorozattal is, amelynél geekebb dolgot nehéz lenne elképzelni: a posztapokaliptikus világ hősévé válni vitathatatlanul nagyobb coolság egy bloodelf paladin 100. szintre húzásánál, vagy egy bérgyilkos terelgetésénél a tavalyi epizód grafikai elemeiből építkező x+1. részben. A Fallout a geekség alfája és omegája, amely elválasztja az ocsút a búzától, a szart a májtól, a vérpistikét a hardcore gamertől, a magunkfajtát a judeoprotokrata-liberális nemzetvesztőktől. Ha tudod mi fán terem a pen & paper szerepjátékba hajló komplexitással rendelkező sorozat, sosem lehetsz outsider gamer rendezvényen, valamint bármilyen vitát lezárhatsz olyan magasröptű mondásokkal mint pl. „jó-jó, de azért nem egy Fallout” – és tulajdonképpen a 30 feletti gamerek többségének ilyen mondásokra nem is lehet valid reakciója.

Hacsak azon nem kezdenek el vitázni az élemedett korú játékosok, miszerint az 1. vagy 2. rész volt kiválóbb.

A most megjelent 4. epizód akkora jelentőségű eseménye a videojáték scenának, amire már a laikusok is felfigyelnek. Ha a boltok előtt kígyózó sor nem is, a tömegközlekedési járműveken hatalmas pakkokkal közlekedő gamerek mindenkinek szemet szúrhattak, hiszen a játék gyűjtői változata, a Pip-Boy Edition legalább fél méteres dobozban érkezett, egy hatalmas, karra szerelhető számítógéppel megpakolva. Ha belepattintjuk okostelefonunkat, pontosan ugyanolyan funkcionalitással rendelkező gépet kapunk, mint amilyet a játék főszereplője használ: a karunkon elhelyezett Pip-Boy pittyeg ha radioaktív helyre érkeztünk, megnézhetjük egészségi állapotunkat, szintet léphettünk anélkül hogy a billentyűzethez érnénk - szóval nagy királyság a cucc. Akinek nem jutott, azoknak íme egy pofás kis videó róla (0:41-től érdemes nyálcsorgatni!), akinek meg ott pihen a polcán, az küldjön róla nekünk valami élménybeszámolót.

Persze a várakozást némi aggodalom is kísérte.

Különösen a 3. epizód fényében intettük óvatos dobogásra kicsiny droid szívünket, amely 10 évvel a Fallout 2 után teljes mértékben szakított az első két rész játékmenetével: a nukleáris apokalipszis utáni Észak-Amerika helyszínként megmaradt, de a körökre osztott modellt 2008-ban már nem tartotta kellően piacképesnek a Bethesda. Jött tehát az FPS nézet, amelyben azonban a sorozat valódi rajongóinak meghagyták a VATS rendszert – ami röviden azt jelenti, hogy a mész-oszt-lősz megoldás helyett a harcok során az ellenfelek egyes testrészeire adhattunk le célzott lövéseket, és azok pontosságát valamint sebzését a fegyvereink, valamint saját értékeink alapján a rendszer precízen kalkulálja. Bár a sorozat ősrajongói egy ideig háborogtak, de aztán csak visszafogadták ágyukba a régi kedvesüket, hiszen az epizód kifejezetten jól sikerült, amelyet 7 éve a New Vegas epizód csak megismételni tudott – a felülmúlása már negyedik részre maradt.

Ha az a kérdés, sikerült –e, a válaszunk röviden és tömören: nem. Lehet menni a cikk végéhez, vagy másik értékelést olvasni, méltatlankodni a kommentekben, de sajnos ez van. A Fallout 4 minden hype és rajongói várakozás ellenére olyan mint egy ráncfelvarrt 3-as epizód. Nem csupán a hasonló alapkezdés miatt: az előző részhez hasonlóan az atomháború utáni Észak-Amerikában ezúttal is egy családtagunk keresésére indulunk, ismét egy kutyával az oldalunkon, és jórészt ugyanazon ellenféltípusok általi fenyegetettség mellett mint akiket a Fallout 3-ban (fenéket: már az 1997-es első epizódban) megismerhettünk. A fegyverek azonosak, vagy legalábbis nagyon hasonlóak, a felszerelési tárgyak dettó, ismét itt vannak a gyűjthető képregények, amelyek bónuszokat adnak, és ha azt gondolod Mister Handy milyen remekül kinéző robot… nos, akkor neked biztosan kimaradt a harmadik epizód.

A Fallout 4 valójában az a játék, amelyik 2008-ban is megjelenhetett volna. Akkor elismerően csettintettünk volna a kiváló grafikán, a párbeszédek változatosságán, és a milliónyi lehetőségen, amely előttünk áll az 1950-es évekbeli amerikai álom atomtámadás utáni világában. De sajnos 2015 van, és ideje felébredni: a Fallout 4 grafikája kifejezetten ronda lett, amelynek láttán nem igazán értjük a Ps3 és Xbox 360 verziók elmaradásának okát. Rendben, hogy tolni kell az új konzolok szekerét, de a fejlesztés egészen biztosan a korábbi gépeket célozta – ezzel szemben a játékot megvásárlók kicsengettek minimum egy fél havi magyar átlagbért új generációs cuccokra. Bár távol áll tőlünk a grafika fetisiszta túlértékelése, ám a Fallout 4 annyira csúnya, hogy az helyenként már nem csupán zavaró, de a játék folytatásától is visszatart.

Hogy maga a stuff milyen, azt nagyban befolyásolja a korábbi részek ismerete.

A játékmeneten eszközölt változások jó része kifejezetten negatív lehet a régi rajongóknak. Ilyen pl. a VATS rendszer, amely ezúttal teljesen opcionálissá degradált elem lett, és ez nekünk annak ellenére fáj, hogy az új játékosok megnyerése érdekében értjük a szükségességét. Hasonlóan a korábbi epizódokhoz, alapbeállítások szerint a Fallout 4 egy Borderlands szintű modellt takar, amelyben a háttérben a gép ugyan kalkulálja a fegyverünk sebzését, valamint az perception értékünk adta bónuszokat, de összességében mégiscsak egy FPS lövöldét kapunk az arcunkba. Normal nehézségi fokon immár egyáltalán nem kell az aprólékos mérlegelést igénylő harcrendszerrel foglalkoznunk, tolhatjuk az ólmot kérlelhetetlenül a mutáns ghoulok arcába, a VATS nélkül simán végig lehet vinni a stuffot.

A régi, körökre osztott játékmenet hívei továbbra is csak annyit kapnak, hogy a célzás (PC-n a Q, konzolokon az L1/LB) gomb lenyomásával az ellenfelek belassulnak, és a célpont egyes testrészein a találati arányok mentén eldönthetjük hogy csekély eséllyel karon lőjük őket, vagy a biztosabb, testen elhelyezett sebzést választjuk. Előbbi esetben sikeres találat elérésekor ellenfelünk elejtheti a fegyverét, míg a második opcióban mondjuk elveszti életereje tetemes részét – de összességében egyszer sem találkoztunk olyan esettel, hogy mesterlövészkedésünk eredményeként az atomvilág cowboyának megadást ajánlottak volna fel ellenfeleink, és megmaradt karjukkal tömték volna zsebünkbe értékeit tyúkszaros kis életük meghagyásáért való reménykedésükben.

Szóval a lehetőségek ott vannak, és magasabb nehézségi szinten talán lenne is értelmük, de összességében egyáltalán nem találtuk unikálisnak a játékot mondjuk a survival mód kipróbálásához. Hiszen az új epizódban búcsút inthetünk olyan hangulatos elemeknek is mint a fegyverek kopása, a karma rendszer, az egyes frakciók bizalmát illusztráló reputáció, aztán ott vannak a rettenetesen egyhangú kommunikációt lehetővé tevő párbeszéd opciók, és tulajdonképpen a perkek majd mindegyikét láthattuk már korábban is. Bár az oktató részek lehettek volna felhasználóbarátabbak, egy pár óra után elég jól el lehet igazodni a játékban - nagyobb odafigyelést csak a loot rendszer igényel, amelynek nem is érdemes nekifogni, amíg az első küldetésekkel nem végeztünk, és meg nem kaptuk a kezdőterületen a workshopunkat.

Ellenben a tartalom remekül sikerült.

Pontosabban: a Fallout 3 tartalma még mindig remek, és néhány elemmel sikerült feldobni a játékmenetet is. Bár a főtörténet jellege miatt az igazi szerepjáték az azon való végigrohanást indokolja (ki szeretne apró-cseprő ügyekkel foglalni, amíg nem tudja hogy egyetlen életben maradt szerettével mi történhetett…), mind a mellékküldetések, mind az egyéb tennivalók legalább 30-50 óra extrát nyújtanak. A főküldetés ezúttal lényegesen méretesebb a korábbi epizódoknál, és ugyan nem túl tágas, de legalább kellően átlátható a világ (körülbelül akkora mint a Skyrimé volt, de aki méricskélni szeret, azoknak jelezzük, hogy a Witcher 3-é a legnagyobb), amelynek minden zugát érdemes lehet felfedezni. Elhagyatott kávézók, kertész robotok üvegházai, vagy éppen sugárfertőzöttek által lakott farmok is küldetéseket rejthetnek, a loot rendszer pedig valami eszméletlen időt igényel. Utóbbi miatt érdemes végiglomizni a legapróbb zugokat is, hiszen az összegyűjtött tárgyakból saját bázist építhetünk illetve fegyvereinket fejleszthetjük. Ha ehhez hozzávesszük hogy épületeinkhez akár telepeseket is toborozhatunk az így kialakított kis főhadiszállások működtetésére, áram és ennivaló termelésére… nos, a Fallout 4 világára a tartalmas jelző igencsak védhető álláspont. Kifejezetten élveztük, élvezzük ezt az építkezős játékelemet - amely tartalmában kissé emlékeztet a Fallout Shelter appra – de aki nem szeretne abban elmerülni, azt semmilyen hátrány nem fogja érni ennek teljes kihagyása esetén sem. Ugyanakkor látni kell, hogy ez a legnagyobb újdonág az egész játékban, lényegében ezért adunk ki ismét pénzt, szóval ne vegyük félvállról a lootolást.

Minden egyéb játékelem és a világ szabadsága ugyanis továbbra is lenyűgöző, de volt már ilyen, láttuk a 3. epizódban, aztán a New Vegasban… és ha nem volt elég, megkapjuk egy újabb alkalommal is. Persze egy újszülöttnek minden vicc új, és a Fallout-szüzek legalább simán tehetnek egy próbát vele akár alacsonyabb nehézségi szint mellett is, ahol a perkeknek és a felszerelés minőségének alig van jelentősége. A harmadik epizód hiánya tökéletesen pótolható az új résszel, hiszen az atmoszféra és a koncepció még mindig roppant szórakoztató, ráadásul - a tereptárgyakba rendszeresen beakadó ellenfeleken kívül - alig találkoztunk a sorozat védjegyének számító bugokkal. Aki nem tudja miért remek a posztapokaliptikus sandbox szerepjáték, annak a szerelem hetekre biztosított: teljes szabadság, remek fejlődési rendszer, a harc látványos és helyenként taktikus megközelítést is igényel, a karakterek pedig… nos a Skyrimból is a térden lőtt őrök maradtak meg mindenkinek, és felajánlunk valami blogajándékot annak, aki google nélkül fejből helyből távol bekommenteli mi volt Dragonsreach uralkodójának neve. A harcok a Skyrimban változatosabbak voltak a mágia miatt, és bár a Fallout nem a harcról szól, a hozzánk csatlakozó, kezdő blökit felváltó társak mellett egészen élvezhetőek - az összességében legfeljebb közepesen élménygazdag történet pedig bár kicsit lassan indul be, de a három lezárási lehetőség néhány meglepetést azért tartogat. Ezen túlmenően csajozhatuk, pasizhatunk, és kellően magas karizma értékekkel az atom kor gyermekeit is összehozhatjuk szívünk választottjával.

Vagy ilyen már volt a korábbi epizódokban is?!?

Hja, hát igen - ha a harmadik részbe beleöltél 50-100 órát, a loot rendszeren kívül nem tudunk olyan elemet mondani, amely miatt érdemes az új kalandba ugyanennyit tolni. Bele lehet, de egy Fallout 3 újrajátszási élmény nem ér ennyit nekünk, hiszen a játék megannyi elemére a „tök jó, de a Simpsonék már megcsinálták!” felkiáltással tudtunk csak élni. Különösen ilyenek a mellékküldetések, amelyekből általában hangulatos cikkrészeket lehet kanyarítani a főszál spoilerezése nélkül, de jelen esetben sajnos semmi emlékezetes nem jut eszünkbe holmi aranyozott tücskök keresésén túl, amelyet valaki jókedvéből felpakolt egy ház tetejére. Nem rosszak, és még korántsem biztos hogy mindegyiket letudtuk, de általában kimerülnek a "menj ide, hozd el, öld meg tartalomban" – és egy pár Fallout után olyan dilemmák, miszerint az egykori, ghoullá vált barátjának élelmiszert csempésző, ezáltal a helyi Brotherhood of Steel működését veszélyeztető jómadarat most helyben kinyírjuk, vagy megpróbáljuk rávenni hogy maga jelentkezzen a generálisánál... nos, gyorsan átléphető kérdések.

Szóval itt vagyunk most, egy kicsit elárulva geekségünkben, hiszen a Bethesda egy új játék helyett újracsomagolta az ajándékot, amelynek már legutóbb is csak fenntartásokkal örültünk. Forradalom nincsen, és a Withcer 3 világának illetve történetének komplexitása mellett sajnos a Fallout 2008-ból már nem tud labdába rúgni – a ronda grafika és a játékmenetből teljesen ki nem ebrudalt következetlenségek (pl. a velünk arányos hp-val rendelkező mutáns szúnyogok, és 20-30 fejlövést kibíró polgárok…) pedig az új játékosokat is elriaszthatják. Jó, a modok talán sok mindent javíthatnak majd rajta, és biztosan töménytelen DLC-t is kapunk, de egyelőre mi most fizettünk érte.

A nagy kérdés persze ezúttal is az inkább, hogy az alacsony innovációnak mi az oka: a Skyrim után a Bethesda ráült volna a világ legjobb játékfejlesztői címére?

Talán igen, de azt is látni kell, hogy már a Skyrim az egyszerűsített Oblivion volt csupán – és hasonlóan csalódottak lennénk, ha Cyrodiil új kontinense helyett a Skyrim 2 első képkockái egy rabokat szállító szekéren játszódnának. A Fallout esetében pedig pontosan ez történt, ami nem túl sok - ráadásul ha elvonási tüneteink vannak igazi geek elményekből… nos, a semminél is kevesebb.

De az évfolyam legjobb női már csak ilyenek, és nem lennénk meglepve ha az egykori versenytáncos évfolyamtársnak is mára lógnának a mellei.

A Fallout 4-nek lógnak, de helyenként még mindig bájos.

A játék főszálának végigtolásához kb. 20-22 óra szükséges, a teljes végigjátszás valahol 50-80 órát tehet ki, amely még előttünk álló feladat. Megjelent PC, Ps4 és Xbox One platformokra, a teszt a PC-s verzió alapján készült. A lemezes kiadás ára 12.890+ Ft PC-re, valamint 17.890+ Ft az új generációs konzolokra. Az Xbox One változat a Fallout 3 letöltőkódját is tartalmazza, hiszen az kompatibilis már a One-al - kifejezetten jó vétel, de kód csak limitált ideig váltható be. Elektronikus formában elérhető a Steamről, valamint a Ps Store-ból és az Xbox Marketplace-en. A Pip-boy Edition mindenhol elfogyott.

Képek forrása: Bethesda Softworks