Akkora sikk ma képregényügyileg elég képzettnek - vagy legalább koca mód képben levőnek lenni - hogy nyilván születik majd milliónyi hozzáértő kritika, amely jól elmagyarázza, miért is remek (vagy éppen: pocsék) az Avengers új része, és mekkora fenegyerek a geek világban Joss Whedon rendező.

Gyorsan essünk is túl a kötelező körökön: szerintünk az Avengers2 pont olyan mint az Avengers1 volt. Bizonyos elemei miatt talán picit jobb, de összességében 141 percben megkapjuk ugyanazt, mint 3 évvel ezelőtt 143-ban. Még a koreográfia is azonos: van a böszme nagy ellenség, meg a sok kis minion, hogy legyen kit csépelni az utolsó órában mind a hat hősnek, akik az első 90 percben sokat merengenek rendesen túlpörgetett morális dilemmákon. Vagy ha nagyon unják magukat, magasan megideologizált okokból püfölik egymást - ahogy szokták a képregényekben is az utóbbi évtizedben, ha az íróknak éppen semmi értelmes nem jut eszükbe.

Akinek az első rész tetszett, a másodikon sem fog unatkozni. Az első pillanattól kezdve nagy hozzáértéssel adagolja Whedon a kötelező elemeket: a látványos csaták, jól kiszámítható fordulatok, és pépesre szánkba rágott lelki vergődés pontosan jó ütemben követik egymást figyelmünk lekötéséhez. Mindezt ismét remekül támogatja a Marveltől immár standard magas minőségű látványvilág, még ha a kelet-európai színhelyeken bottal, kendőben és kucsmában, kiégett KGST buszok között menekülő statiszták túl is vannak reprezentálva. Az új karakterek némi friss ízt hoznak az elmúlt években alaposan kiismert világba, és tulajdonképpen afelett sem hunyhatunk szemet hogy a 2,5 órában sikerült az élettörténet vonatkozásában előrelépést beiktatni valamennyi szereplő számára.

Nyilván nem egy Mechanikus narancsot vártunk, és kritikák ide vagy oda, minden jóérzésű geek lerója majd itthon is a maga tiszteletkörét a következő hetekben a multiplexek kasszáinál.

Hosszútávon mégis ez a legrosszabb, amit tehet.

No nem azért, mert kidob az ablakon 141 percet az életéből. Sokkal inkább azért, mert ha az Avengers új része siker lesz, sajnos további megerősítést kap a Marvel arra nézve, hogy jó amit csinál.

Szerintünk meg nem.

Noha nyilván nem szeretnénk Bob Iger (Walt Disney CEO) helyében lenni, amikor megtudja, hogy a rebellis magyarok gyomra nem vette be a gondosan pépesített legújabb szuperhős kotyvasztást, de nem tudunk elmenni szó nélkül azon tény mellet, miszerint megint marha kínos a képregényre kulturális értékként tekintőként ott ülni a vászon előtt.

Nincs is az 1998 óta folyó Marvel tittytainment működéssel semmi baj - még akkor sem, ha már kétszer is láthattuk, amint Peter Parkert megcsípi a radioaktív pók, és úgy általában a címek első részei rendre eredettörténetek hosszas szájbarágásával telnek el. A magas minőségi jelleget tükrözi hogy anyagilag még az olyan erősen összecsapott alkotások sem tudtak bukni mint az Incredible Hulk, amelyik Edward Norton kínos alakítása mellett is majdnem dupláját hozta vissza a 150 millió dolláros gyártási költségnek. Az Avengers első része nyilván remekbe szabottabb volt, mert a hétszeresét.

És mire kis hazánkba beengedték a kézi kamerával keményen kalózkodó kisemberek feletti nagy rettegés miatt, már a második epizód is túl van a 200%-os haszonkulcson.

A trend kellemes hátradőlést enged a Marvel Studios és a végső soron tulajdonos Walt Disney számára is - holott az Avengers második része kifejezetten buta, sekélyes, és semmitmondó film lett, amely a képregényekkel kapcsolatos sztereotípiák megerősítésének irányába hat. Vegyük például az Age of Ultron történetszálat, amely tulajdonképpen egy meglehetősen jól sikerült crossover 2012-ből: a számtalan idősíkkal, valamint többek között az Ultron-t eredetileg létrehozó Hank Pym (ő lesz a júniusban debütáló Ant-Man) halálával operáló történet filmre vitele akár minőségi alkotás is lehetett volna. E helyett kapjuk a debil, de követhető történetszálat, amelyben Ultront egy három napos projektben rakja össze némi Hydra-kód, meg Loki frizbijének felhasználásával Tony Stark és Bruce Banner. Nem is lehet félelmetesebb egy Johnny 5-ösnél - akitől annyi különbözteti meg, hogy az arcának leolvasztásához három szuperhős közreműködése kell, valamint szabadidejében előszeretettel moralizál kiskorúak által is figyelemmel követhető tartalommal. Konfliktusokra, valós érzelmekre, és úgy általában a világ folyására irányuló hatásokra nincs is szükség, mert Ultron személye senkinek nem mond semmit, míg a hősök többségére pedig már a kereskedelmi tévék délutáni műsorsávjából is jól emlékezhet mindenki.

Naná, hogy utóbbiaknak szurkolunk!

Az Avengers 2 mintapéldánya a gagyi, cél és tartalom nélküli képregénygyártásnak, amelyben a hősök minőségét az határozza meg, miszerint a forgatókönyvíró szerint azok. Motivációkból és érzelmekből ennek okán semmit sem kapunk - holott a film legjobb elemeit éppen azok jelenetek képezik, amelyben Hawkeye helyett Clint Barton a főszereplő, vagy  Tony Stark a világokat romba döntő földöntúli hatalmaktól parázik, amelyek ellen milliárdjai és sportautói vajmi keveset érnek.

Átérezzük. De ha az Avengers új része alapján kellene megítélni a képregények, illetve különösen a Marvel kulturális és társadalmi jelentőségét, a mi szemünkbe is rémület költözne.

Hiába a jól bevezetett címek sora, valamint a biztos anyagi háttér, sokadjára gyáva a trend. Már az X-Men: Days of Future Past megvalósítása is az eredeti mondanivaló, valamint komplex történet gusztustalanul kiherélt változata volt, és a Tél Katonáján kívül érdemi tartalommal bíró filmet nem kaptunk az elmúlt években. Semmi nem köszön vissza abból a finom tervezésből, ami a 80-as, 90-es években naggyá tette a Marvelt: hiába tudtuk le az univerzum majd' minden szereplőjének eredettörténetét, motivált szereplőket, komplex történetet, epikus kalandokat keresve sem találunk.

Mitől hős a hős? Mi teszi őt azzá? És az antitézisét értékválasztásra méltóvá?

Válaszok helyett vannak a csúnyák és a film címében szereplő aktuális jófiúk, a filmek pedig a hősök építése helyett a konzumitás igénye által táplált bevételhajhászás áldozatául esnek. Persze, értjük mi, hogy az Eljövendő múlt napjainak - ami az egyik legjobb X-men történet szerintünk, persze csak az epikus Főnix halála történetszál után - tartalmában és mondanivalójában képregény-hű megvalósítása, a mutánsvadász Rachel Summers vívódásának bemutatása, a mindig cool Rozsomák előtérbe tolása helyett Kitty Pride főszerepeltetése, valamint a mutánsok kíméletlen gyilkolásának taglalása nyilván nehezebben emészthető, és talán kevesebb néző figyelmére érdemes darabot eredményezett volna. Netalántán a megtekintés során felmerülő kérdések miatt esetleg a gyártási költségeknek is csak dupláját hozta volna vissza a 350%-os megtérülés helyett.

Ehelyett amit kapunk - az sokadjára, de - ismét feledhető, és Stan Lee munkásságához méltatlan random hőbörgése hat jobb sorsra érdemes kroki-mondásnak.

Megtekintésük nem is társadalmi és morális problémák megvitatását, hanem az Uber vagy taxi, esetleg a BKV használatával való hazajutás dilemmáját alapozza csak meg, amely bármely rendezőtől igen csekély érdem, de mondjuk a Jay Roach filmek sajátja is.

Örülünk neki hogy népszerű, és bevételt termelő az irány, de ezekben a filmekben a képregény nem műfaj és kultúra, hanem a testéből élő élveteg közeg, amelyet a Marvel a lehető legkisebb bevétel reményében is a sarokra küld strihelni. Csak elvesz, de semmit nem ad vissza a vizualitás, a karakterépítés és történetmesélés finom elegyének, és ezen a téren a legfájóbb az, hogy nem is törekszik az építkezésre, a nézők formálására, lassú, de határozott igényesség megteremtésére. Hiába is dolgozik a végeredmény a képregény-történelem legjobb történetszálaiból, azok már csak lebutításuk miatt sem tudnak maradandó értéket előállítani, a képregényes kultúrának, mint ízlésficamnak fikarcnyi elismerést is nyújtani - holott Nolan a Batman-el már bizonyította, hogy  lehetnek igenis emlékezetes történetek, és magas minőségű színészi alakítások területei is.

Az Avengers új része ezzel szemben szívtelen, mi több: ostoba termék a gyártósorról, amely az egész képregényműfaj művészeti értékminőségét köpi szemen egy vaskos nyálgombóccal.

És ezt teszi az is, aki a jegyvásárlásával ezen irány helyességére szavaz - mi több arra, hogy megérett az idő az Avengers 3. részének epizodikus (=2x annyi bevétel) bontására is.

De annak 2018-as bemutatójáig a Marvel filmek még szaporodhatnak, mint a "katolikus nyulak". Utóbbit nem mi találtuk ki, ezen hasonlat valóban elhangzik Ultronnal összefüggésben a 100. perc környékén.

Mi' geek film...!